A félelemről avagy miért induljunk el mégis
Gyakran játszódik le a következő beszélgetés:
- Egyedül utazol? És nem félsz?
- Mitől?
- (Zavart nevetés) Hát, nem tudom...
Amikor az ember azt gondolja, hogy egyedül utazni valamit rémisztő dolog, általában nem gondol bele, hogy ténylegesen van-e mitől félni. Általában véve igaznak tartom, hogy a félelmeink nagy része nem valós. Ez az utazásban hatványozottan igaz.
Ha félelmetesnek tartod azt, hogy egyedül vagy saját szervezésben útnak indulj, tedd fel magadnak a kérdést: mitől is félek?
Természetesen vannak valós veszélyek. Senkit sem bátorítanék arra, hogy vakmerően "bármire" vállalkozzon. Fontos, hogy felmérjük a valós veszélyeket, és felkészüljünk rájuk. Nálam az alapszabály az, hogy nem szabad hülyeségeket csinálni. A legtöbb rémsztori, amit hallunk, hogy turistákat meggyilkoltak, megerőszakoltak és hasonlók, általában azért történik, mert az illető valami hülyeséget csinált. Például idegenekkel bulizott, és nem figyelt oda, hogy mit itatnak meg vele. Vannak, akik nem veszik figyelembe a helyi - írott vagy íratlan - törvényeket, és ezért kerülnek bajba (talán emlékszünk még az amerikai fiú esetére, aki plakátot tépkedett Észak-Koreában). Külön említést érdemelnek a veszélyes helyen, például sziklaszirten szelfizkedő, majd hősi halált haló emberek. És persze az sem jó ötlet, ha nem nézünk utána, milyen VALÓS veszélyek vannak az adott országban, és nem gondoljuk végig, hogy szembe tudunk-e nézni ezekkel.
De nem is az ilyen valós veszélyekről szeretnék most írni, hanem inkább arról, hogy mi az a meghatározhatatlan félelem, ami miatt az ember nem mer útnak indulni. Úgy gondolom, ezt röviden úgy lehetne megfogalmazni: félelem az idegen dolgoktól.
A saját városában mindenki ismeri a közlekedési eszközöket, a boltok nyitva tartását. Tudja, milyen ügyben kihez kell fordulnia segítségért, és ami a legfontosabb, beszéli az ország nyelvét. Amint kitesszük a lábunkat az országunkból, valóban sok ismeretlen dologgal találkozunk. Sokkal több a bizonytalansági faktor, és ettől könnyen elkezdhetjük kényelmetlenül érezni magunkat. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy ténylegesen félnünk kéne ezekben a helyzetekben.
Az a jó hírem van, hogy a világ legtöbb városában megtalálható ugyanaz, mint nálunk. Van közlekedés, vannak boltok, gyógyszertárak, éttermek és mulatási lehetőségek. Ugyanúgy meg kell venni a buszjegyet, sorban kell állni, fizetni... A lényeg ugyanaz, legfeljebb a szokások mások. Itt jön a képbe a nyitottság.
Azt tanultam a Zegyetemen egy nagyon jó, antirasszista kurzuson, hogy mindenki etnocentrikusnak születik, és ha nem kezd el tudatosan dolgozni rajta, így is éli le az életét. Tehát alapvetően azt tartjuk normálisnak, ami a saját kultúránkban megszokott. Naponta kell zuhanyozni. A rendes ebéd levesből és másodikból áll. A konyharuhát ki kell vasalni (ezt most hallottam, jót röhögtem rajta). Ha belépünk a házba, le kell venni a cipőt. Aztán amint kidugjuk a fejünket a burokból, rájövünk, hogy van, akinek az a normális, hogy csak hetente egy-kétszer zuhanyozik, és vannak olyan helyek, ahol nincs is víz. A sárgadinnye egész jó előétel, a motor simán helyettesítheti a személyautót, és ha belépünk cipővel a házba, nem zabálnak fel azonnal mindenkit a kórokozók. Van, ahol sohasem hallottak még bankkártyás fizetésről, és van, ahol alig használnak készpénzt. Minél messzebre merészkedünk a saját mikroklímánktól, annál jobban észrevesszük, hogy milyen nagy és sokszínű a világ. Erre pedig természetes reakció lehet az ijedtség.
Miért induljunk mégis
útnak?
Sok utazó elmondta már előttem, hogy az emberek jók, és ezt én is csak megerősíteni tudom. Persze, hogy kiszolgáltatottabbak vagyunk utazás közben, mint otthon. De minden problémára ugyanúgy van megoldás, csak meg kell találni. Ebben pedig számos eszköz a segítségünkre lehet.
Ott van például az internet. Fantasztikus találmány, nem? A másik ilyen hatalmas találmány az okostelefon. (Minden tiszteletem azoké, akik már ezek feltalálása előtt is utaztak. Nekünk sokkal könnyebb helyzetünk van.) Rengeteg fórumon lehet információt szerezni a meglátogatni kívánt helyekről, sokszor személyes tapasztalatokból is. Az online térképek is nagy segítségünkre lehetnek. Tehát olvasni, tájékozódni, konzultálni kell.
Természetesen nem találunk meg mindent az interneten. Vannak dolgok, amik egyszerűen nincsenek fenn. Vannak a világon olyan területek, ahol csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet internetezni. És bizony, vannak olyan helyzetek, amikor azonnali, személyes és nem virtuális segítség kell. Ilyenkor jön be a képbe a kedvencem: a helyiek segítsége.
Utazásaim során a legszebb dolog számomra, hogy megtapasztalhatom a helyiek kedvességét. Amikor magamtól nem tudok megoldani egy helyzetet, és egyszer csak megjelenik valaki, és segít. Bármilyen felkészültek vagyunk is, mindig adódnak váratlan helyzetek, és ez így is van rendjén. Ilyenkor jön a kihívás, és egyben a lehetőség, hogy megtapasztaljuk az emberek jóságát, illetve azt, hogy nem addig tart a biztonság, amíg mi magunk tartjuk kézben a dolgokat. Ezért nem kell félnünk az ismeretlentől, hanem inkább rá kell hagyatkoznunk, és elhinnünk, hogy lesz megoldás. A csoda az, hogy tényleg lesz, és jó eséllyel sokkal jobb, mint amit el tudtunk volna képzelni. (Ajánlom ehhez egy másik bejegyzésemet, melyben a vietnámi motorozásról írtam - és még hány ilyen történetem volt!)
Az idegenségtől való félelmünkön leginkább azért érdemes túllépnünk, mert így megtapasztalhatjuk, milyen szép a világ, mennyi minden van benne. Azért érdemes dolgozni a veleszületett etnocentrizmusunkon, és hagyni magunkat kinyílni mindarra a "másságra", ami a komfortzónánkon kívül vár ránk. Ha nem félünk tőle, ezek a tényezők nem összezavarni fognak, hanem gazdagabbá tenni.
Ezt kívánom én is mindenkinek!
