Miért vagyok alkalmatlan világutazónak
Sokan azt gondolják, az utazáshoz, az egyedül utazáshoz, pláne a hónapokig vagy évekig tartó utazáshoz számtalan speciális adottság, szerencse, a csillagok együttállása, rengeteg pénz, meg még mittudoménmi kell. Én ezekben nem hiszek. Ha ez így lenne, én teljesen alkalmatlan lennék az utazós éltre. Nézzük csak, miért is.
Kezdjük a legtipikusabb ellenvetéssel:
1. Nem vagyok milliomos
Amikor először elhintettem egy társaságban, hogy én most elutazom 2-3 hónapra, azonnal jöttek a keserű reakciók: "Van miből!", "Maradnál inkább itthon dolgozni" és hasonlók.
Azt gondolom, az áll emögött, hogy sokaknak az utazás azt jelenti: elmenni nyáron a tengerpartra két hétre, kivenni egy szobát egy drága hotelben és igazi úrként élni. Ha valaki azt gondolja, hogy én folyamatosan ezt csinálom, akkor nagyon téved. (Egyébként szerintem azzal sincs semmi gond, ha valaki egyszerűen megteheti.)
Képzeljétek, egyáltalán nincs átlagon felüli jövedelmem. Nyilván szerencsés dolog, hogy vállalkozó vagyok, és mindig annyit dolgozom, amennyit tudok és akarok. Viszont mindig viszem magammal a munkámat, és nagyjából minden nap dolgozom, a vasárnapokat leszámítva. Ezt az életmódot tudatosan alakítottam ki, vállalva a vele járó nehézségeket. És arra is látott már példát az emberiség, hogy valaki összespórolt sok pénzt, felmondott a munkahelyén, és hónapokra vagy akár évekre elutazott.
Számos írás született már arról, hogy hogyan lehet minél olcsóbban utazni, ezért én most ezt nem részletezném, de higgyétek el, lehet közös hálóteremben aludni, sátrazni, magunknak főzni és helyi járatokkal közlekedni. Vietnámban is. Arról nem is beszélve, hogy a világ legtöbb országában olcsóbb az élet, mint nálunk.
(Ajánlott olvasmány: Zárug Zita és Harkányi Árpád: Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból?)
2. Nulla tájékozódási képességgel rendelkezem
Ha láttatok már igazi tájékozódási anti-talentumot, hát én az vagyok. Az Andrássy úton is képes voltam eltévedni, pedig az egyenes. Mégis rendszeresen szoktam túrázni a természetben, és általában sikerül is odatalálnom, ahova készülök. Valahogy mindig célba érek, még Katmandu belvárosában sem vesztem el. Éljen az emberekkel való kommunikáció (és az offline térkép).
3. Félénk természetem van
Bizony, sokszor még Magyarországon is nehezemre esik, hogy bemenjek egy boltba, megkérdezzek valamit, megszólítsak embereket. Nagy küzdelem, ha az ember még pluszban egy másik országban van, melynek kultúrája akár teljesen különbözik az ottanitól.
Arról nem is beszélve, hogy sok helyen a turistát ki akarják használni. Ilyenkor elő kell vennem a nemlétező határozott, követelődzős énemet, és ki kell harcolnom, hogy ne verjenek át. Ez nem könnyű, ha valaki félénk típus.
4. Csak vízszintesen tudok aludni
... és ha az alvás olimpiai sportág lenne, én aranyérmes lennék. Szóval szükségem van kiadós pihenésre, és bizony, némi kényelemre is. Utazás közben ez nem mindig adatik meg.
5. Szükségem van normális étkezésre
Ha az ember utazik, sokszor nagy erőt kell belefektetnie abba, hogy legyen minden nap meleg étel, és amit eszik, az tartalmas legyen, mégse költsön százezreket étteremre. Én képtelen vagyok napokig kekszen élni. Jó hír, hogy eddig még egyszer se haltam éhen, pedig nagy éhenkórász vagyok.
(Pozitívum azonban, hogy bármit megehetek, és meg is eszem bármit.)
6. Nyelvi akadályok
Aki ismer, az most jót röhög, hogy ez nekem probléma, de tényleg az. Kimondottan idegennyelv-mániás vagyok, és beszélek is pár nyelvet, sokszor mégis jól jönne, ha legalább "egy kicsit" tudnék a helyi nyelven. Na hát ez a "kicsit" nekem nem megy. Én vagy rendesen megtanulok egy nyelvet, vagy semennyire. Arra képtelen vagyok, hogy random szavakat megjegyezzek.
Mindig ámulok, amikor nagy világutazók elmondják, hogy amerre jártak, mindenhol megtanultak pár szót, mondatot, számokat stb. Én ilyet nem tudok. Inkább mutogatok kézzel-lábbal, vagy végső esetben ott van a Google fordító (jááááj, szégyellem leírni, de néha tényleg nagy segítség).
És végül de nem utolsó sorban:
7. Nő vagyok
És ez bizony elég nagy hátrány egy utazónak. Mégpedig olyan, amin számomra etikailag elfogadható módon nem is tudnék változtatni.
Tudom, a nők is emberek, meg egyenlők, meg minden. Csak sok helyen ezt nem így tudják. Nem tudják értelmezni, hogy egy nő egyedül mászkál. Nem tisztelik. Kihasználják a gyengeségét. Ezek mind ott vannak veszélyként. Ráadásul itt visszatér a harmadik pontban említett probléma: távol áll a természetemtől, hogy ordítva küldjek el másokat melegebb éghajlatra. Pedig néha erre van szükség.
Az a helyzet, hogy sok mindent nem tehetünk meg, amit a férfiak megtehetnek. Nagyon csodálom azokat, akik jóformán csak stoppal közlekednek, és ott alszanak, ahol éri őket az éjszaka - akár az utcán is. Én viszont ezt nem merném megtenni. Nem kell szívbajosnak lenni se, de az elővigyázatosság nagyon fontos.
(Akit alaposabban is érdekelne ez a téma: Backpacker Bori szokott néha előadást tartani "Egyedül nőként a nagyvilágban" címmel. Érdemes levadászni egy ilyen alkalmat.
A női csövezés megtestesítője pedig számomra Darányi Lea, aki egész Dél-Amerikát végigstoppolta és -csövezte.)
A listát a végtelenségig lehetne folytatni. Mindezek valóban hátrányt jelentenek, mégpedig nem is elhanyagolhatót. Viszont én szilárdan hiszem és tapasztalom, hogy az utazáshoz két dolog kell: vágy és elhatározás.
Ha ezek megvannak, miért ne indulnál útnak te is?