Wadi Shab és a stoppolásra tett kísérletem

2019.03.16

Miután a Nagymecsetet és az Operaházat is megtekintettem Maszkatban, az volt a célom, hogy eljussak Surba, ami kétszáz kilométerre keletre található a tenger mentén. Hallottam egy magyar lánytól, hogy simán körbestoppolta az egész országot, ezért gondoltam, én is kipróbálom ezt a módszert.

Mint sok más országban, Ománban is jellemző, hogy az ember az út szélén, vagy csak úgy a járdán áll, minden elhaladó taxis rádudál. Ez a helyzet még fokozottabb, ha nagy hátizsákkal van az ember. Többen is felajánlották a szolgálataikat. Amikor mondtam, hogy én stoppolni szeretnék, nem értették. Mivel itt is eléggé elterjedt dolog a telekocsizás - csak általában taxival történik, és internetes felület helyett élesben alakulnak az útitársak - végül beszálltam egy társasághoz, akik félútig elvittek, majd kitettek a semmi közepén. Elég ritkán látni errefelé olyat, hogy egy nő egyedül áll a semmi közepén (pláne nyugati nő), ezért hamar megállt egy taxis. Megkérdeztem, mennyiért vinne el Surba.

- 10 Riyál.

- Legyen inkább kettő.

- Haha.

- Köszi, akkor keresek mást.

- Na jó, gyere.

Ezzel a sofőrrel nagyon jól jártam.

Végül ingyen elvitetett Surig egy barátjával (így kell 7000 Ft-ot lealkudni nullára), másnap pedig, mivel szabadnapja volt, eljött értem, és elvitt kirándulni a Wadi Shabba. Ez Omán legszebb vádija, mindig van benne víz, és a sziklák között, keskeny csatornán lehet beúszni egy barlangba.

Emberünk eddigre már fellazult, átöltözött a kötelező népviseletből laza ruhába, és készségesen mutatta nekem az utat a vádiban. Nagyon jól jártam azzal, hogy velem volt - sokan sokat fizetnek azért, hogy saját idegenvezetőjük legyen. A végén azért tisztázni kellett, hogy nem leszek a barátnője, de viszonylag gyorsan megértette.

A Wadi Shab az egyik legszebb és legkülönlegesebb hely, amit valaha láttam, és egyértelműen az eddigi legjobb úszás-élményem kötődik ide. Nem szükséges hozzá idegenvezető, az autópálya mellett van a bejárata, és összesen 1 riyált kell fizetni a csónakért, ami az első szakaszon átvisz a túlsó partra. Omán viszonylatában sok itt a turista, de - bocsánat, hogy ezt mondom - ázsiai testvéreink még nem találták meg, és más tömegturistával (pl. német nyugdíjasok) sem találkoztam. Mindenkinek ajánlom, aki különleges élményre vágyik. 

(Az alábbi videó nem saját, de pontosan ugyanazt mutatja, amit én is csináltam - az ugrálást leszámítva.)

La Pellegrina - utazóblog 
Minden jog fenntartva 2018
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el