Egy napom Pál apostol szülővárosában és ismerkedés az adanai keresztényekkel
Éppen vasárnap volt. Nekem Adanában volt a szállásom, ahol, mint megtudtam, van aktív katolikus templom. Gondoltam, ez a nap tökéletesen alkalmas arra, hogy elmenjek a közeli Tarsusba, Pál apostol szülővárosába. Délután négyre kellett visszaérnem, hogy elérjem a misét, de ennyi idő pont elég is volt.
Mivel nem volt kedvem reggel stoppolni, kerestem egy buszt, ami olyan 45 perc alatt átvitt Tarsusba.
A város már Kr. e. 7000-ben létezett, és azóta természetesen rengeteg minden történt vele. Különböző birodalmak mentek keresztül rajta, és azon kívül is rengetegféle nép élt itt mindig is. Amikor Pál megszületett, időszámításunk szerint 5-10 körül, Tarsus a Római Birodalomhoz tartozó, nagyon pezsgő életű és kulturálisan színes város volt, és elsősorban a textiliparáról volt híres. Valószínűleg ezért is lett Pál szakmája a sátorkészítés.
Első utam Szent Pál kútjához vezetett. Itt található az a hely, ahol feltehetőleg a szülőháza állt, mellette pedig egy igazi ókori kút, amelyben még most is van víz. Turisztikailag nem annyira látványos hely, mégis nagyon érdekes belegondolni, hogy valószínűleg Pálék családja is innen húzta a vizet már kétezer évvel ezelőtt. Zarándokként mindenképpen érdemes meglátogatni.
Tovább nézelődtem a városban. A régi aspektusból nem sok maradt meg, de itt-ott próbálták helyreállítani az egykori építészeti stílust. A hangulat nyomokban tetten érhető. Érdekes, ahogy egy-egy ókori maradvány felbukkan itt-ott a mai kisváros utcáin.
A régi római útból is fennmaradt vagy 60 méter, ezt kerítés mögött őrzik.
Egy laza tarsusi kávé elfogyasztása után megkerestem egy másik keresztény helyet, a Szent Pál templomot. Ez egy ortodox templom, eredetileg a 19. században építették, aztán sokáig raktárként és hasonló profán célokra használták. 2011 óta működik újra keresztény templomként. Zarándokcsoportok járnak ide misézni. Amikor odaértem, épp egy francia csoport fényképezkedett a templom előtt, bent pedig egy Fülöp-szigetekinek látszó társaság gitáros dicsőítése zajlott.
Sok mindent nem tudtam itt kezdeni, ezért inkább elmentem a régi dzsámihoz (Eski çami). Eredetileg ez egy középkorban épített templom volt, szintén Szent Pál tiszteletére - ez meg is látszik az épület szerkezetén - majd dzsámi lett belőle. A fejemre kendőt kanyarítva bementem. Kicsit aggódtam, hogy rámszólnak vagy kitesznek, de semmi ilyesmi nem történt. Bent csend volt és nyugalom, a padló szőnyeggel borítva, külön elkerített hely a nőknek. Mivel épp nem volt imaidő, nyugodtan körbe tudtam nézni és fotókat is tudtam készíteni.
Hallottam róla, hogy a város külső részén van egy vízesés is, ezért a rekkenő hőség ellenére úgy gondoltam, megnézem. Itt egy kis park van kialakítva, ahova helyi családok lazítani járhatnak vasárnap délutánonként. Néhány kávézó, szűk sétány a vízesés fölött, vízbe ugráló gyerekek. Turistákat nem nagyon láttam.
Ezután visszastoppoltam Adanába. Azonnal akadt egy jóember, aki felvett, és épp a városközpontban tett le. Nem volt más hátra, mint hogy a napom megkoronázásaképpen elmenjek a katolikus misére. Ez azért különleges, mert egész Törökország területén legfeljebb tíz működő katolikus templom van, ebből három Isztambulban.
Már előző nap feltűnt, hogy a templom előtt komplett rendőri készültség áll. Nem sikerült eldöntenem, hogy vajon ránk vigyáznak-e, vagy inkább arra, hogy mi ne rosszalkodjunk. Erre a helyiek se tudtak pontos választ adni.
Kicsit meglepődtem, de annál érdekesebbnek találtam, hogy a mise török nyelven volt. Próbáltam bekapcsolódni - hát, nagyon vicces volt.
Reménykedtem, hogy sikerül beszélnem valakivel, mert nagyon szerettem volna megtudni, milyen itt keresztényként élni. A mise után odamentem a paphoz, aki, mint kiderült, indiai volt, és tudott angolul. Nem olyan régóta van itt szolgálatban, de elmondta, amit tudott: az idejárók között vannak örmények és más népek is, de sok közülük török. Azt is mondta, hogy rendszeresen járnak ide muzulmánok is, és arra készülnek, hogy majd családostul megkeresztelkednek.
Megismerkedtem a templomba járók között egy német hölggyel, aki annak idején feleségül ment egy török férfihez, és már harminchat éve itt él. Az est hátralevő részét vele töltöttem. Meghívott vacsorázni és mesélt az életéről. A házassága tönkrement, de azt mondja, sokkal jobban érzi magát itt, mint Németországban, ezért esze ágában sincs hazaköltözni.