I'm from Magyarisztán - így stoppoltam végig Törökországot
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy senkit sem áll szándékomban kimondottan buzdítani a stoppolásra. Ha valaki úgy dönt, hogy stoppolva szeretne közlekedni, azért saját magának kell vállalnia a felelősséget, és tisztában kell lennie a kockázatokkal, melyek mindig vannak, akkor is, ha 98%-ban aranyos emberek élnek egy adott országban.
Mielőtt nekivágtam Törökországnak, eszembe jutott, hogy akár ki is próbálhatnám a stoppolást. Nem volt nagy gyakorlatom a dologban, csak néhányszor próbáltam ki itt-ott. Elkezdtem utánaolvasni, mit mondanak a gyakorlottak, legfőképpen azok a nők, akik egyedül stoppoltak Törökországban. Nem is hittem volna, milyen terjedelmes anyag található a témában a neten. A legtöbben arról számoltak be, hogy Törökországban igen könnyen lehet stoppolni, az emberek nagyon kedvesek és készségesek, arra viszont fel kell készülni, hogy az ember lánya kap néha egy-egy "ajánlatot" - viszont ilyenkor is meg szokták érteni az elutasító választ. Olvastam néhány tippet is - például hogy érdemes a hátsó ülésre ülni, mert provokatívan hat, ha a sofőr mellé ülök, visszafogottan kell viselkedni és természetesen nem szabad kihívó öltözetet viselni, még annyira sem, ami Európában normálisnak számít.
Ezen felbátorodva és nem kevés kalandvágytól vezérelve úgy döntöttem, kipróbálom, hogy megy a dolog. Az első próbálkozásomban volt egy kis kényszer is. Éppen Trabzonban voltam a Fekete-tenger partján, és Kappadókiába kellett eljutnom. A távolság 760 km volt, 100 lirába került volna éjjeli busszal és tizenkét óráig tartott volna. Nem igazán van ínyemre az éjjeli buszozás, meg a tizenkét órát is soknak tartottam, ezért úgy gondoltam, itt az ideje a stoppolásnak.
Az eleje nagyon nehezen indult be...
Az első három sofőröm nem nagyon értette, mit akarok, hol a férjem, minek mászkálok egyedül stb. Ráadásul csak rövid szakaszokon vittek el, így az első olyan 50 km-t két óra alatt tettem meg. Valahogy éppen olyan hangulatomban voltam, hogy cseppet sem szállt el belőlem a lelkesedés. Jött is hamar a segítség. Egy kamionsofőr vett fel, aki kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy ne arrafelé menjek, amerre gondoltam, hanem van egy jobb út, ami hosszabb, de gyorsabban lehet rajta haladni. Megfogadtam a tanácsát, és igen jól jártam vele: a következő sofőrömmel 300 km-en át utaztam, az azután következővel 200-on. Ez utóbbi olyan kedves volt, hogy mivel közben besötétedett, elvitt az állomásra, és az utolsó hiányzó 60 km-re befizetett egy buszra (ezt nem akartam, de ragaszkodott hozzá).
Így kezdődött a stoppolós kalandom. 768 km-t tettem meg az első nap úgy, hogy egy fillérembe se került. Hatalmas érzés volt a nap végén megérkezni, és el is határoztam, hogy innentől így közlekedem.
Ez jó ötletnek is bizonyult...
A további tapasztalataim ugyanis azt erősítették meg, hogy ez tényleg nagyon könnyen megy, és számtalan kedves emberrel enged találkozni! Arról nem is beszélve, hogy amilyen óriási Törökország, súlyos tízezreket spóroltam meg azzal, hogy az utazásnak ezt a módját választottam.
Törökországban az utak nagyon jók (bevallom, ez meglepett), ezért is könnyen lehet haladni, ha az ember autóval van. A sofőrök készségessége miatt pedig a legtöbbször olyan volt, mintha egy autóval mennék végig az utamon, mert ha kiszálltam egy autóból, tíz percen belül felvett egy új.
Sokszor hívtak meg ebédre, teára, kávéra. A legtöbben megkínáltak cigarettával (de nem dohányzom), vagy bármivel, ami volt náluk. Az is többször előfordult, hogy befizettek a helyi buszra. Volt, aki megkérdezte, van-e pénzem, szállásom, és egész biztos segített volna, ha azt mondom, hogy bajban vagyok. Volt, aki felhívta az angolul tudó barátját, hogy beszéljen velem. A legaranyosabb az a sofőr volt, aki előszedett egy bicskát, és a kezembe nyomta, mondván, hogy vigyázzak magamra.
Voltak-e kellemetlen élményeim?
Bizony, voltak, bár ezek egyáltalán nem nyomták rá a bélyegüket az utamra. Két dolog volt, ami néha egy kicsit megnehezítette a felhőtlen utazást.
A sofőrjeim közül kevesen tudtak angolul. A legtöbben meg tudták kérdezni, honnan jöttem, de itt megállt a tudásuk. Azt viszont többen is nehezen tudták elfogadni, hogy én meg nem tudok törökül. Ilyenkor az ősi módszer szerint elmondták ugyanazt többször, lassabban és hangosabban. Volt, akinek hiába mondogattam, hogy nem tudok törökül, ugyanúgy mondta a magáét, sőt, kérdezni próbált. Ezek igen kínos helyzetek voltak.
Ennek alternatívája volt, ha a sofőr előszedte a telefonját, és vezetés közben a Google fordítóba pötyögött. Volt, akinek legszívesebben kivettem volna a kezéből a telefont, és ráordítottam volna, hogy az utat nézze, mert rögtön szívinfarktust kapok.
Általában inkább tiszteletet váltott ki az, hogy egyedül utazom, és a legtöbb sofőr mindent megtett, hogy jól és biztonságban érezzem magam. Néhányszor viszont megesett, hogy egy-egy sofőr könnyű nőcskének nézett, megjegyezte, hogy milyen szép vagyok, netán rákérdezett, hogy nincs-e kedvem kavarni vele. Persze én a mácsókat könnyen kiszűröm, és valahogy gyári adottságom van arra, hogy mogorva fejet vágjak, és leforrázóan bunkó legyek a nemkívánatos udvarlókkal (egyébként nőként egyedül utazva ezt a készséget mindenkinek érdemes elsajátítana). Konkrétan egyszer volt szükségem arra, hogy valakit elküldjek melegebb éghajlatra, de ebből értett is, és a továbbiakban nem forszírozta a kérdést. Agressziót egyszer sem tapasztaltam. Ez a jóember is csak próbálkozott, hátha szerencséje lesz.
Összességében azt mondhatom, hogy a stoppolás is olyan terület, ahol a vendégszeretet minden mást legyőz. A török kultúrában annyira fontos, hogy mindent megadjanak a jövevénynek, hogy egy ilyen extrém helyzetben, amikor egy nő egyedül stoppol, előbb fog felvenni egy olyan ember, aki aggódik értem, mint egy szatír. Itt is az a gondolkodás uralkodik, amit szerintem a mi agyunkkal nehéz felfogni: egyszerűen segíteni akarnak, mert tudnak. Nem várnak cserébe semmit, hanem öröm számukra az, hogy adhatnak. Éppen emiatt nagyon könnyen megy a Couchsurfing is, és bármiféle helyzetben könnyen lehet segítségre találni.
Törökországi utazásom számokban:
- 42 nap
- 4035 km, ebből 3200 km stoppal
- Közlekedésre költött pénz: 336 lira (kb. 17500 HUF), beleszámolva a városi közlekedést is.
- Meglátogatott települések: 23
- Megpróbáltam összeszámolni, hány sofőröm volt: legalább 60