10 dolog Grúziáról
Nem titok: az országok közül, ahol eddig jártam, Grúzia az egyik kedvenc helyem. Vendégszerető emberek, messzire visszanyúló történelem, mesebeli szépségű tájak. Összeszedtem néhány dolgot, amelyek számomra a legfontosabb, legszembetűnőbb vonások.
Amikor jövet-menet szóba kerül, hogy Grúziába készülök vagy ott voltam, sokan megkérdezik: "Az nem veszélyes?"
Valószínűleg azért merül fel az emberekben, hogy veszélyes lehet, mert tíz évvel ezelőtt még tényleg elég forrongós volt itt a hangulat. A Kaukázusban számtalan népcsoport él, akik közt a Szovjetúnió összeomlása után mindenféle viszályok törtek ki a területek miatt. Grúziában utoljára 2008-ban volt fegyveres konfliktus, azóta viszont teljes béke és biztonság van. Néhány vitás terület most is van, de ezek hivatalosan most nem tartoznak Grúziához.
A másik ok, ami miatt sokan veszélyes helynek gondolják Grúziát, az szerintem az, hogy egyszerűen keveset tudnak róla. Ha pedig egy helyről keveset tudunk, vagy nem tartozik a legfelkapottabb turista-célpontok közé, akkor könnyen azt gondoljuk, az biztos valami barbár vidék. Nekem már kétszer is megadatott, hogy itt járhattam, és igencsak a szívemhez nőtt ez az ország. Ezért megpróbáltam összeszedni néhány dolgot, ami talán segít közelebb vinni mások szívéhez is.
1. A grúzok a legkedvesebb emberek a világon
A kaukázusi vendégszeretetnek nagy híre van. Amikor Tbilisiben egy ingyenes lehetőséggel városi sétára mentünk, az idegenvezetőnk elmondta, hogy ha valaki egyszer idejön és letelepszik, azzal mindig nagyon kedvesek, és maguk közül valónak tekintik. Így például bármilyen rosszban voltak is sok néppel, akik megtámadták őket, több népcsoport teljesen zavartalanul élhetett és élhet náluk. Márpedig a terület amolyan átjáróház volt a két tenger között, ezért sokféle népnek volt alkalma letelepedni itt.
Talán ez az oka annak, hogy a kaukázusiakban ilyen mélyen van kódolva a vendégszeretet. Amikor először jártam Grúziában, ez azonnal be is bizonyosodott számomra. Minden úgy kezdődött, hogy leszálltam Kutaisi repterén, helyi idő szerint hajnali ötkor. Váltottam pénzt, vettem SIM-kártyát. Mire mindennel megvoltam, eltelt egy óra, és nagyjából utolsóként odavánszorogtam a shuttle szolgáltatóhoz, hogy szeretnék bejutni a városközpontba. A főnök egy férfi volt, és közölte velem, hogy épp elment az utolsó buszuk is (reggel 6-kor?), de semmi gond, van megoldás. Az alkalmazottjai - két lány - épp végeztek a műszakkal, mennek hazafelé, és elvisznek a saját autójukkal. A lányok erre helyeslően bólogattak. Én csak hebegtem, és kérdeztem, hogy mégis, mennyit fizessek. Erre a jóember csak annyit mondott, hogy természetesen semmit, és "welcome to Georgia". Azonnal sírni tudtam volna a meghatottságtól... A lányok öt perc múlva indulásra készen álltak. Beültünk az autóba, és egész a hostelemig vittek, sőt, bekopogtak, bekísértek, és szó szerint átadtak a házigazdának. Ezzel indult a grúz élményem, és számos további élmény is erősítette az első benyomást.
Azt gondolom, egyszerűen csak természetes nekik, hogy akinek tudnak segíteni, annak segítenek, és nem mérlegelnek.
2. Ezen a területen már sokkal előbb volt komoly civilizáció, mint a "menő" európai országokban
Nem vagyok történész, de annyit sikerült kiderítenem, hogy már az ősi időkben is éltek itt emberek, de az első királyságok Kr. e. 4-6. században keletkeztek. Ugyanígy a grúz nyelv is egy ősi nyelv, és semmi környező nép nyelvéhez nem hasonlít.
(Itt szeretném megjegyezni, hogy aki idelátogat, jó, ha tud oroszul. A lingua franca inkább az orosz, mint az angol. Én persze egy kukkot sem tudok oroszul, de így sem lett semmi bajom.)
3. A legfőbb vallás a kereszténység, és az emberek igen vallásosak
A grúzok 82%-a ortodox keresztény. Ennek belső mélységeiről nincs képem, de abban biztos vagyok, hogy a kereszténység kulturális elemként is nagyon erős náluk.
A templomaik pedig jellegzetesen lélegzetelállító helyeken vannak.
4. A szőlőkultúra és a bortermelés a mai Grúzia területéről származik
Ezt nem én mondom, hanem a történészek és régészek. Már Kr.e. 6000-ben termesztettek itt szőlőt, és innen kiindulva terjedt el a bortermelés Mezopotámiában, Görögországban, Egyiptomban, majd az egész Mediterráneumban. A módszer a régebbi fajta: földbe ásott agyagkorsókban érlelik a bort.
Külön említést érdemel a chacha, ami nagyjából a mi törkölypálinkánknak felel meg.
A borkultúrájuk abban is megnyilvánul, hogy az ivászatnak majdhogynem liturgiája van. A mennyiség pedig, ami elfér bennük, irigylésre méltó.
5. Lenyűgöző hegyek és túraútvonalak vannak
Erről nincs mit mondanom, nézze meg mindenki magának :D
6. Rendkívüli tisztaság jellemző
Egy taxis mondta nekem, hogy ő bizony minden nap felkel korán, és lemossa az autóját. A városokban rendszeresen látni lehet, hogy a dolgozók az üzlet előtt söprögetnek, a legváratlanabb időpontokban is. Egy nyilvános wc-ben az egyetlen zavaró tényező az volt, hogy a vécésnéni épp az orrom előtt suvickolta a tükröt. Persze, láttam ronda mosdókat, néhány koszos helyet is, de a nyilvános helyek és az utcák tisztasági színvonala általában messze afölött áll, amit itthon megszokhattam.
7. Sztálin grúz volt
Na, ezt nem úgy mondom, mint pozitívumot, inkább csak mint érdekességet. A szülővárosa Gori, ahol még az ő életében létrejött egy múzeum eredetileg a bolsevik forradalom emlékére, amely a halála után átalakult Sztálin-múzeummá. Az egyik legérdekesebb hely, ahol valaha jártam, és csak ajánlani tudom, pláne azoknak, akik a kommunizmusban valamiképpen érintett országból származnak.
8. Sok a szegény, de nincsenek hajléktalanok
Grúziában az életszínvonal alacsonyabb, mint nálunk. Az átlagfizetés messze a miénk alatt áll, a nyugdíj pedig mindenkinek egységes, és havi 17 000 Ft-ot tesz ki. Ha valakinek nincsenek gyerekei (ami nem jellemző), idős korára elég nagy bajba kerül. A szegénység miatt a nagyvárosokban és a templomok környékén bőven lehet találkozni kéregetővel. Egy dolog viszont hamar feltűnt: nincsenek hajléktalanok. Amikor helyiekkel beszélgettem, ezt meg is erősítették.
Ez már csak az én agyalásom, de tapasztalataim alapján azt gondolom, ennek az lehet az oka, hogy egyszerűen összetartóbb a társadalom. A család sokkal erősebb, mint akár nálunk, a rokonok sokkal jobban számíthatnak egymásra. Ahogy megismertem a grúzokat, nem tartom valószínűnek, hogy hagynának lecsúszni bárkit is, aki megindul a lejtőn.
Ehhez hozzá kell tennem, hogy kóbor kutya viszont rengeteg van, és általában nagyon szomorú a tekintetük. Jó, ha van az embernél egy kis párizsi...
9. Közlekedési kultúra: brutális, de működik
Öt napja voltam Grúziában, amikor Kutaisiból a hegyekbe, Mestiába utaztam. Ez volt az első marshrutka-élményem. (Marshrutka: volt szovjet országokra jellemző kisbusz, vagyis inkább átmenet a kisbusz és a taxi között. Bárhol le lehet inteni, és bárhol le lehet szállni róla, csak jelezni kell a sofőrnek, hogy álljon meg. Háromszor annyi ember és szállítanivaló fér el rajta, mint azt elsőre gondolnánk.) Ahogy a hegyekhez közeledtünk, az út egyre kanyargósabb, szerpentinesebb volt. Zuhogott az eső. A korábbi napokban vihar lehetett, mert időnként leszakadt szikladarabokat kellett kerülgetni, és mintha ez nem lenne elég, szintén utunkban álltak a terep urai, a tehenek. Ezek a jószágok bárhol és bármikor előkerülhetnek, de valami oknál fogva kimondottan szeretnek az aszfalton csillelni. Semmi el nem mozdíthatja őket onnan.
Én elöl ültem, a sofőr mellett, mellettem még egy pacák. Biztonsági öv nekem nem jutott. A másik kettőnek igen, de nem csatolták be, csak maguk elé fogták időnként, ha rendőrveszélyt sejtettek. A sofőr egyik kezében nagyjából folyamatosan cigi volt, a másikkal pedig ötpercenként felvette a telefonját.
Ezen az úton sokat erősödött a hitem. Némi idő elteltével viszont már meg se kottyant volna az se, ha valaki triplaszaltózik vezetés közben. Rájöttem, hogy itt ez így megy, és aki itt vezet, az általában nagyon ügyes. Biztos vannak közúti balesetek, de nem minden sarkon, ahogy azt az ember feltételezné.
10. Grúzia nem "harmadik világbeli" vidék
Piacokon, pályaudvarokon és néhány szituációban megesett, hogy az az érzésem volt, mintha Magyarországon lennék, csak harminc évvel ezelőtt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Grúzia valami nagyon fejletlen ország lenne. Van áram, csatorna-rendszer, nagyon sok helyen van wifi. A csapvizet meg lehet inni. Mit mondjak, az utak hagynak még kívánni valót maguk után, és sok dolog van, ami nem úgy működik, mint Nyugat-Európában, de szerintem ez egyáltalán nem baj, sőt...
Gyönyörű, rendhagyó, izgalmas, meglepetésekkel teli, befogadó - ezek a szavak jutnak eszembe, ha Grúziára gondolok. Remélem, aki ezt olvassa, kedvet kap a saját szemével is megnézni.